| |
GDI Start - Hogyan indulj el és hogyan indíts el másokat
a GDI üzletben?
Érdeklődésfelkeltő oldalak készítése, forgalomnövelés
(Ez már a haladóbbaknak való módszer, ha nem vagy jártas a weblapszerkesztésben,
nem biztos, hogy mindent megértesz belőle. Ez esetben a többi, egyszerűbb
módszert használd!)
1.) Marketing-alapelvek
Mindenekelőtt fontos látnunk, hogy a GDI alapvetően egy marketing-üzlet.
A legegyszerűbbek közül való, és az egyéb feltételei is azt bizonyítják,
hogy az internetes üzletek közül ez a legjobb választás, de egy kis marketing-ismerettel
mégiscsak érdemes lesz rendelkeznünk. Nem kell marketing-diplomát szerezned,
még csak marketing-tanfolyamokat sem kell elvégezned, a dolog ennél sokkal
egyszerűbb, de néhány alapelvet meg kell ismerned, hogy hatékonyabb tudj
lenni.
Először kezdjük egy pár marketing-alapfogalommal. Hogyan is 'működnek',
hogyan gondolkodnak a látogatók? Mire reagálnak és mire nem?
Az emberek általában ugyanazokra a dolgokra nagyjából ugyanúgy reagálnak
- legalábbis a többségük -, így némi emberismerettel megjósolható, hogy
a nagy többségnek milyen szövegezés, milyen érdeklődésfelkeltő mondatok
'jönnek be', és milyenekről gondolják azt, hogy 'Áááá, ez hülyeség!'.
Létezik egy olyan fogalom, hogy 'célzott látogató'. Ő az az ember,
aki úgy érkezik valahonnan a weblapodra, hogy pontosan azt - vagy valami
hasonlót - keres, mint amit Te tudsz neki a weblapodon nyújtani. Például
ha valaki internetes lehetőségek iránt érdeklődik és ilyen irányú keresgélés
közben jut az oldaladra, sokkal-sokkal értékesebb látogatónak számít, mint
az, aki pl. erotikus oldalak böngészése közben mellékesen bekattint a weblapodra,
utána visszatér a korábbi témaköre böngészéséhez. Ez az utóbbi a 'nem célzott
látogató'.
A marketing egyik 'mozgatórugója', az emberi kíváncsiság. Ha fel
tudod valakinek kelteni az érdeklődését, a kíváncsiságát, az az ember addig
nem nyugszik, amíg meg nem szerezte legalább az információknak azt a töredékét,
amiről úgy gondolja, hogy neki az már elegendő. Amíg kíváncsi, addig sokkal
aktívabban keresi a válaszokat, mint amikor már csak az érdekei, a pénzszerzési
vágya vagy a siker utáni vágya hajtja. A kíváncsiság egy hatalmas erő, amelyet
most úgy tudunk munkára fogni, hogy Neked is és az érdeklődődnek is ugyanúgy
haszna legyen belőle. (Fontos, hogy nem manipuláljuk az embereket, hanem
a kíváncsiságukat az ő érdekeikben hasznosítjuk.)
Tehát ha valakinek előre megmondanánk pár szóban, hogy miről szól a GDI WebSite.WS üzlet, lehet, hogy ez túl kevés lenne arra, hogy igazán felkeltsük az érdeklődését,
de már túl sok ahhoz, hogy kielégítsük a kíváncsiságát, így ezzel az emberrel
jól kiszúrtunk, lehet, hogy havi soktízezer forintos - vagy még több - leendő
jövedelemtől fosztottuk meg csupán azzal, hogy nem profi módon tálaltuk
neki a lehetőséget.
Mi a legjobb, amit tehetünk? Az, ha nem mondjuk meg neki előre, hogy
miről szeretnénk őt tájékoztatni, inkább azokat a dolgokat boncolgatjuk,
amiért ez jó lehet neki. Ha ezt sikerül úgy tálalni, hogy 'fúrja az oldalát
a kíváncsiság', akkor további információkat fog kérni, megadja a nevét,
email-címét, ezzel együtt az engedélyét is, hogy további leveleket küldjünk
neki.
Miért is jobb az, ha leveleket küldünk neki? Az emberek nagy többsége
soha nem dönt egy weblap alapján, hiába írunk le azon a weblapon minden
konkrét információt. Ráadásul nem tények alapján, hanem érzelmek alapján
döntenek. Legtöbbször úgy gondolkodnak, amikor egy weblapot olvasnak, hogy
'jó, jó, majd később visszatérünk erre'. Lehet, hogy még a böngészőjük könyvjelzői
közé is berakják, de hogy a nagy többségük el is feledkezik róla, abban
biztos lehetsz. Sokkal jobb tehát, ha az egyszeri benyomás helyett ismételten
és ismételten hatással tudunk lenni rá, és erre jelenleg a sorozatlevelező
rendszerek a leghatékonyabbak. Az újabb és újabb email-ek nem hagyják,
hogy feledésbe merüljön nála egy olyan téma, amely egyszer már legalább
annyira érdekelte őt, hogy megadja a nevét, emailcímét a további információkért.
2.) Tanúbizonyságok, a bizalom erősítői
Biztosan sokszor találkoztál már Te is az Interneten olyan 'vásárlói
véleményekkel', amelyek azt a célt szolgálták, hogy a látogató bízni
tudjon az ott olvasottakban, azt lássa, hogy ez másnak is működött, másnak
is hasznos volt. A marketingben alapvető fontosságú a bizalom megszerzése,
kiérdemlése.
3.) Célcsoportok
Az embereket - a lehetséges érdeklődőket - aszerint oszthatjuk csoportokra,
hogy milyen közös célokkal, erőforrásokkal, igényekkel rendelkeznek, vagy
mi az a közös tulajdonságuk, ami miatt nekik jó lehetne ez az üzlet. Ilyen
célcsoportod lehet pl.
- a zsebpénzre vágyó diákok,
- a kisgyereküket otthon nevelő anyukák,
- a látogatott weblappal rendelkező webmesterek,
- a más hálózatokban már sikert elért internet-marketingesek,
- az ingyenes tárhelyeken - reklámcsíkkal elcsúfított - weblappal
rendelkezők,
- a munkába járni képtelen rokkantnyugdíjasok,
- a nyelvismerettel rendelkezők,
- a külföldön élő magyarok,
- az autómániások (akik ebből tudnák finanszírozni a kocsijuk
törlesztőrészleteit),
- a friss házasok, akik lakásvásárlás előtt állnak,
- az önhibájukon kívül munkanélkülivé váltak vagy a munkanélküliségtől
félők,
- a weblapszerkesztéshez már értő emberek,
- az utazásokra, jobb életre, nagyobb szabadságra vágyó emberek,
- a jövedelemkiegészítést, másodállást keresők,
- a kezdetleges weblappal rendelkezők, akik maguk sem elégedettek
a weblapjukkal,
stb.
Az egyes célcsoportok számára külön készíthetsz egy-egy egyoldalas kis weblapot,
amelyen pontosan az ő kíváncsiságukat feszíted annyira, hogy a végén nem
marad más választásuk, mint hogy megadva a nevüket, emailcímüket, további
információkat kérjenek. Egy ilyen kíváncsiságfelkeltő oldal a saját Automatizált
Bemutatórendszered nyitóoldala is, hiszen nem mond konkrétumot, csak arról
beszél, hogy számára milyen előnyökkel jár, és milyen hátrányokat NEM tartalmaz.
(Ez utóbbiak sokszor sokkal erőteljesebbek, mint az előnyök - sokak számára
túlzónak tűnő - felsorolása!)
4.) A további információk küldése
Az Automatizált Bemutatórendszered pontosan arra lett kialakítva, hogy azok
számára, akik további infót kérnek, eljuttassa ezeket, jól időzített, jól
megszerkesztett formában. Az egyik lehetőség maga a bemutato.lapok.net/profit?ref=...
(paraméterekkel kitöltött) webcím használata, amely tartalmazza a nyitóoldal
szövegét és illusztrációit, néhány jól irányzott Tanúbizonysággal (Testimonials).
A másik variáció, ha Te írod meg a saját bevezető szövegedet, a megfelelő
illusztrációkkal, tanúbizonyságokkal, stb., majd ha már kellően fel tudtad
kelteni a látogatód érdeklődését, akkor egy olyan oldalra irányítod, ahol
már csak az űrlap van, amelyen keresztül további infót kérhet. Ennek a webcíme
hasonló az előzőhöz, csak a 'profit?ref=' rész helyett a 'profit/info.htm?ref='
szerepel benne.
Tehát a bevezető szöveggel rendelkező oldal címe:
http://bemutato.lapok.net/profit?ref=...
(A megfelelő paraméterekkel)
A bevezető szöveg nélküli, csak az űrlapot tartalmazó oldal címe:
http://bemutato.lapok.net/profit/info.htm?ref=...
(A megfelelő paraméterekkel)
Így az egyes célcsoportjaidnak szóló oldalak végén - amikor már a kíváncsiságuk
a csúcsponton van - elhelyezve egy linket, és minden figyelmét arra irányítva,
el tudjuk érni, hogy további információt kérjen. A link vagy az első, vagy
a második variációjú webcímre vigye őt.
5.) Néhány példa
Ön
is kevesli a pénzét a hó végén?
- Szeretne többet költeni a hobbijára, a szórakozására,
de nincs miből?
- Elege van már az állandó pénzhiányból?
- Szeretne valami olyasmit csinálni, ahol nem Önnek kell elfáradnia
minden fillérért, hanem az Internet dolgozna Ön helyett?
- Szeretne saját weblapot, amely még pénzt is keres Önnek?
- Szeretne olyan üzleti tudáshoz jutni, amely az élet más területein
is felbecsülhetetlen értéket jelentenek majd?
Ha bármelyik
kérdésre IGEN volt a válasza,
akkor a megoldásunk Pontosan Önnek szól.
Kattintson
IDE és olvassa el figyelmesen! *
További
infó>>>
* A lehetőség csak korlátozott ideig
elérhető, tehát feltétlenül kattintson most a fenti linkre, ha nem
akar lemaradni róla! |
|
GYES-en
van? Megfordult már a fejében ilyesmi?
- Milyen jó lenne, ha nem kellene visszamennem dolgozni...
- Sohasem elég a pénz a hó végéig, a GYES pedig annyira kevés...
- Szeretnék minél többet megadni a picinek, de ennyi pénzből nem
megy...
Szeretne otthonról, csupán az Internet segítségével plusz
jövedelemhez jutni?
Szeretne napi 1-2 órás, kötetlen munkát, amely mégis egyre
több pénzt hoz?
Szeretne egy olyan bevételi forrást, amely később akár igazán
nagyra nőheti ki magát?
Szeretne olyan munkát, amelyet különösebb hozzáértés nélkül
is el tud kezdeni?
Szeretne megtanulni egy olyan új szakmát, amelynek később
az élet más területein is nagy hasznát veszi?
Ha bármelyik kérdésre IGEN-nel
válaszolt, akkor az általunk kínált lehetőség Pontosan Önnek
szól!
Kattintson
IDE és olvassa el!
További ingyenes infó, kötelezettség nélkül >>>
|
A fenti kis weblapokon a linkek a bevezetőszöveggel rendelkező Bemutatóoldaladra
mutassanak.
Emlékszel, ez az a cím, a megfelelő adatokkal:
http://bemutato.lapok.net/profit?ref=felhasználóneved&nev=Vezetéknév%20Keresztnév&
email=emailcímed@emailcím.hu&tel=0630-123-4567
Megfelelő kérdésekkel, kiemelésekkel, netán egy-egy jó illusztrációval,
képpel nagyon jó hatékonysággal el tudod érni, hogy az oldaladra látogatók
kíváncsiak legyenek és kattintsanak.
Érdemes megtenned, hogy az érdeklődésfelkeltő oldaladon valami számukra
értékes, érdekes dolgot ígérsz nekik, hogy még inkább arra ösztönözd,
hogy az oldalad alján levő linkre kattintsanak és beírják a nevüket, emailcímüket.
A legfőbb célja az érdeklődésfelkeltő oldaladnak az legyen, hogy a látogatód
semmiképpen se menjen el onnan, amíg meg nem adta az adatait és a gomb
megnyomásával nem kért további információt.
Hozz létre vagy szerezz valahonnan egy olyan dolgot (ez lehet egy megfelelő
e-könyv, egy fontos és a célcsoportod számára értékes tanulmány, bármi,
ami felkeltheti a látogatóid érdeklődését, de lehet akár a 7 ONLINE MLM
TITOK című kurzus), amit ígérni tudsz azoknak, akik most további infót
kérnek. Különféle e-könyveket találsz pl. a www.ebookz.hu
oldalon is, vagy a Google-el keresve úgy, hogy a keresésedbe beírod azt
is, hogy 'filetype:pdf'. Ekkor olyan tartalmakat keres a Google, amelyek
PDF formátumban vannak.
Ha megvan a
megfelelő ajándékod, akkor azt küldd el mindazoknak, akik további infót
kérnek. Ha valaki további infót kér, a rendszertől kapsz egy automatikus
értesítést, benne az érdeklődő neve, emailcíme, esetleg - ha megadta -
a telefonszáma. Vedd fel a kapcsolatot vele, és küldd el neki az ajándékot,
illeve ha a 7 ONLINE MLM TITOK kurzust (is) ígérted neki, akkor a bemutato.lapok.net/hungary?ref=felhasználóneved
oldalon írd be az emailcímét, mintha ő kérte volna a kurzust a saját emailcímére.
Használd ezt
a módszert arra, hogy minél több ember kerüljön kapcsolatba a Bemutatórendszereddel,
hiszen ettől fog növekedni az üzleted, és ahogy egyre jobb emberek is
bekerülnek a hálózatodba, a növekedés egyszer csak hatványozottan gyorsulni
kezd!
6.) A látogatottság növelése
Nos, ez az a terület, ahol a legtöbben elakadnak. Van néhány egyszerűbb
módszer, amelyeket Te is jól fogsz tudni használni.
A.) A látogatottság növelése hirdetésekkel
Ha elkészült egy - vagy több - weblapod valamely célcsoport számára, akkor
az ingyenes apróhirdetők különféle rovataiban hirdetést tudsz feladni.
Jellemzően ne a Munka-rovatban hirdess, mert az egyrészt már így
is tele van mindenféle hálózat mindenféle hirdetéseivel, másrészt, akik
azt a rovatot olvassák, általában inkább állást keresnek, mint üzleti
lehetőséget. Találj ki inkább olyan hirdetési szövegeket, amelyek az autóvásárlásra
készülők érdeklődését, a számítógép-őrültek, a diákok, a weblaptulajdonosok
érdeklődését keltik fel, és ezeket a megfelelő hirdetési rovatokba add
fel.
A hirdetések hátránya, hogy egy látogatottabb hirdetési portálon 2-4 napon
belül belevesznek az újabb hirdetések hatalmas tömegébe, a kevésbé látogatottakra
meg nem érdemes feltenni.
Hirdetési portálokat az apro.lap.hu
oldalon találsz. Az egyes portálok egyes rovatai is nagyon eltérő látogatottságúak,
a tapasztalat szerint a szexszel és erotikával kapcsolatos témakörök a
leglátogatottabbak. Ha nem vagy nagyon prűd, próbálj meg olyan hirdetést
kitalálni, amely ennek a célcsoportnak a figyelmét kelti fel.
B.) A látogatottság növelése linkcserékkel
A linkcserék tulajdonképpen weblaptulajdonosok között létrejött olyan
megegyezések, hogy 'én kiteszem a Te linkedet a weblapomra, ha Te is kiteszed
az enyémet a Te weblapodra.' Ez gyakorlatilag a leghatékonyabb, hosszútávon
is eredményes és korlátlanul bővíthető látogató-forrás, ennek a használatát
javaslom leginkább.
Ezeknek a linkcseréknek a megszervezése kissé munkaigényes lehet, de ha
egyszer megvan, akkor elég stabil látogatottságot hoz a weblapodra.
Keress olyan weblapokat, amelyeken már vannak - a főoldalon - linkpartnerek.
Keresd meg a weblap webmesterét, szerkesztőjét, tulajdonosát. Általában
az 'Elérhetőségek', 'Kapcsolat' menüpontokban szokták feltüntetni, hogy
kihez fordulhatsz. Ha csak teheted, először telefonon keresd meg az illetékest,
utána erre a rövid telefonbeszélgetésre hivatkozva le tudjátok levelezni
email-ben a többit.
(A www.005.hu/linkcsere
oldalon is találsz jónéhány olyan weblapot, amelynek a tulajdonosa linkcsere-partnereket
keres.)
Lesznek olyan weblapok, amelyeken űrlap-rendszer van kialakítva a linkcsere-kérésekre.
Ekkor a kitöltött űrlapon keresztül tudod elküldeni a weblapod adatait.
Kövesd az űrlaphoz tartozó utasításokat, valószínűleg ilyenkor először
Neked kell kitenned az ő linkjét, és utána tudod elküldeni a linkcsere-kérő
űrlapot.
A - tiédhez képest - túl nagy látogatottságú weblapok tulajdonosai nem
fognak Veled szóba állni, a túl kis látogatottságúakkal pedig Te nem jutsz
sokra, hiába cserélsz velük linket.
Legyen egy nyilvántartásod arról, hogy kik felé kezdeményeztél linkcserét,
és hol tartotok vele. Ebből könnyen vissza tudod keresni, hogy kinek kell
ismételten szólni, ki az, akinek Te már kitetted a linkjét, de ő még nem
tette ki a Tiédet, illetve a későbbiekben hasznos lesz ez a lista arra
is, hogy az újabb és újabb weblapjaiddal is fel tudod nekik ajánlani a
linkcserét.
Ragaszkodj
ahhoz, hogy a linked a partner főoldalán - vagy egyéb látogatott TARTALMI
oldalon - legyen, mert egy 'Linkek', 'Partnerek', stb. oldalt a kutya
se néz meg. Te is a főoldaladra tedd az ő linkjét. Meg tudod oldani azt
is, hogy kattintásra a Partnered lapja új ablakban nyíljon, így Te sem
veszíted el az átkattintó látogatókat sem. Ezt a link target= paraméterével
tudod megtenni, a HTML kódban a target='_blank" fog szerepelni. A
webszerkesztőknél ez általában beállítható egy-egy linkre vonatkozóan.
Törekedj rá,
hogy figyelemfelhívó, nyelvtanilag helyes reklámszöveged legyen. Valami
olyasmi, amire Te is kattintanál, ha belebotlanál. Legyél merész, akár
pimasz, de semmiképpen se középszerű. Egy 'Pénzkeresés az Interneten'
szövegre nemigen kattintana senki, de egy 'Tudod, mi az a Webzabolátor?
Kattints ide!' szövegre - már csak kíváncsiságból is - kattintani fognak.
Legyél kreatív, leleményes.
Ha nem vagy
még jártas a linkcserék témakörében, keress rá a 'linkcsere' szóra és
egyéb, rokon értelmű szavakra, rövidesen több információd is lesz, mint
amennyit be tudsz fogadni. Egy csomó linkcsere-partnert is találsz így.
Néhány fontos dologra ügyeljünk, hogy minél jobban tudjuk működtetni a
linkcseréket:
- Mindig kölcsönös
legyen.
- Mindig a főoldalakon cseréljünk linket, soha ne 'elásott' aloldalakon,
'Linkek', 'Partnerek', stb. oldalakon. Gondolj bele, Te meg szoktad-e
látogatni az egyes weblapok 'Linkcsere-partnereink' oldalait? Én soha...
Mások se... Arra számítani, hogy 'majd a keresőkben jobb helyezést fog
elérni', az enyhén szólva is egy kissé naiv dolog. Nem mindegy, hogy a
200-adik vagy a találati listában vagy a 150-edik, ha úgyis csak az első
30-at nézik meg?
- A linkeknek találó, figyelemfelkeltő szöveget adj. Nagyon sok múlik
azon, hogy olyan linkszöveget találj ki, ami kellően megdöbbentő, furcsa,
kíváncsiságfelkeltő, amire Te is kattintanál. Készíts a szövegekből több
verziót, majd az ismerőseiddel értékeltesd ki, szavaztasd meg, hogy melyik
sikerült a legjobban.
- Minden egyes érdeklődésfelkeltő weboldaladhoz más és más szövegek, más
és más stílus illik. Viszont ha találsz egy linkcsere-partnert, egyszerre
több linkcserét is le tudtok bonyolítani, ő kiteszi pl. mind az öt weblapod
linkjét, Te pedig mind az öt weblapodra kiteszed az ő linkjét.
- Időnként nézd meg, hogy a partner-oldalakon kinn van-e még a Te linked.
Ha leszedték anélkül, hogy szóltak volna, akkor hívd fel a figyelmüket,
hogy az ő linkjük még kinn van és úgy illik, hogy ők is kitegyék a Tiédet.
- Rendszeresen keress újabb és újabb linkcsere-partnereket. Ez az a munka,
amit folyamatosan tudsz végezni az üzleted fejlődése érdekében. (Időnként
újabb és újabb érdeklődésfelkeltő weblapokat is fogsz készíteni, majd
azokhoz is linkcsere-partnereket keresel. Az eddigi linkcsere-partnereidet
is keresd meg az újabb weboldaladdal való linkcserével kapcsolatban.)
Egy-egy weblapodnak
lehet 20-30 vagy akár még több linkcsere-partnere, ezek a linkek a weblap
alján, egy jól elkülönülő részben legyenek, hogy a látogatóid számára
egyértelmű legyen, hogy azok a linkek nem szerves részei a weblapod tartalmának.
Egy-egy linkcsere-partneredtől - az ő oldala látogatottságától és a linkszöveged
hatékonyságától függően - átlagosan napi 1-4 látogatóra számíthatsz, tehát
20-30 linkcsere-partnerrel 20-120 látogató/nap látogatottság várható.
Napi 120 látogatóval már egy hónap alatt 8-10 regisztrálóra számíthatsz,
tehát már nullszaldós lesz az üzleted, innen kezdve pedig - ahogy mások
is megismétlik a hálózatodban ugyanezt - exponenciális növekedés várható.
Neked pedig akármennyi - 5-10 vagy még több - ilyen látogatottságú weblapod
lehet, amely a különféle célcsoportoknak szól.
A linkcserékkel
eleinte van munka, utána viszont még akkor is hozzák az újabb és újabb
látogatókat, amikor már nem is foglalkozol vele aktívan.
A célod az legyen,
hogy pl. napi 100 vagy még több látogató olvassa a weblapodat. A látogatottságmérésről
rövidesen írok még. A marketingben egy alapszabály, hogy csak az növekszik,
amit mérnek. Fontos, hogy tudd, hányan látogatják az egyes weblapjaidat.
C.) A látogatottság növelése linkportálokra regisztrálásokkal
Az Interneten
sokféle linkportál, linkgyűjtemény létezik, a legnagyobb a www.lap.hu
rendszere, de van még a www.linkpark.hu, a www.linkdr.hu, stb. Ezek javarészét
témakörönként független szerkesztők szerkesztik, az oldalakon van linkajánlási
lehetőség.
Az ilyen linkportálokra
nem szívesen vesznek fel hálózatépítő és lead-capture-oldalakat, ezért
úgy érdemes csinálni, hogy létrehozol egy olyan weblapot, amit biztosan
felvesznek az adott témakörökbe, ezt felveteted a szerkesztőkkel, majd
ha már felvették, lecseréled az oldal tartalmát a hálózatépítő, jelölt-adatokat
bekérő érdeklődésfelkeltő oldalra. Utólag már egyetlen szerkesztő sem
nézi meg, hogy az oldalad megfelel-e még a feltételeinek, viszont arról
a linkgyűjteményről folyamatosan lesznek látogatóid, naponta néhány vagy
akár néhány tucat is.
Itt egy lista azokról a linkportálokról, ahol próbálkozhatsz:
www.lap.hu
www.ahova.hu
www.best-top.hu
www.gugu.hu
www.hasznoslink.hu
www.hasznosoldalak.hu
www.hu.hungaroo.com
www.hungarian-web.hu
www.hunvista.hu
www.kartotek.hu
www.lapozz.hu
www.linkbank.hu
www.linkcenter.hu
www.linkdr.hu
www.linkem.hu
www.linkpark.hu
www.linkweb.hu
www.magyar-honlap.hu
www.ok.hu/linktar
www.prim.hu/maci
www.sargalap.hu
www.startolj.hu
www.t-online.hu/linktar
www.toppon.hu
www.webcim.info
www.webkatalogus.mconet.hu
www.weblink.hu
www.witamin.hu
www.wyw.hu
www.directory.google.com
D.) A látogatottság növelése egyéb módszerekkel
Ezek a módszerek kisebb hatékonysággal működnek, de ha semmibe se kerülnek,
akkor érdemes megtenni. Ezek nélkül is kiépíthető nagy, jól működő üzlet,
és ezen módszerek némelyikéhez egy már most komoly látogatottsággal rendelkező
weblapodnak kellene lennie, ami ugye nem mindenkinek áll a rendelkezésére.
(Bár lesznek, akik csak ezért készíteni fognak egy-két erotikus oldalt
és felfuttatják azok látogatottságát... Ez is nagyon jó módszer!)
- A legtöbb levelezőrendszerben beállíthatók ún. 'aláírások', amelyeket
egy mozdulattal a levelek végére tudsz illeszteni. Az Outlook Express-ben
a beállított aláírás-szövegek levélíráskor a Beszúrás|Aláírás menüparancsokkal
tehetők be, a gyorsgombja Alt+R, A.
Ha az aláírás-részbe egy kellően figyelemfelhívó reklámszöveget és a weblapod
címét teszed, a szokásos levelezésed révén innen is érkeznek majd látogatók,
még ha nem is túl sok.
- Ha fórumokban vagy regisztrált - netán aktív - tag, ott is lehetőség
szokott lenni arra, hogy megadj egy 'szignatúrát', egy - a fórum-bejegyzéseid
után látható - sort, és ebben is el tudsz helyezni megfelelően ütős, figyelemfelkeltő
mondatot, valamint a webcímet. Ügyelj arra, hogy tényleg felcsigázza a
kíváncsiságot. Sok helyen még a szöveg színein is tudsz változtatni mindenféle
parancskódok beillesztésével. Ezek után igyekezz a fórumokban aktívan
kommunikálni, ezzel is egyre több ember fogja látni a reklámodat.
- Vannak úgynevezett bannercsere-rendszerek. Ennek önmagában nem sok értéke
szokott lenni, de ha van egy látogatott weblapod, akkor oda nem csak a
GDI-s weblapod címét tudod kitenni, hanem ilyen bannercsere-programok
bannereit is meg tudod jeleníteni, és akár úgy is meg tudod oldani, hogy
a cserében megjelenő bannerek a GDI-s oldaladat népszerűsítsék. Szintén
nem túl nagy a hatékonysága, de ezt is csak egyszer kell megcsinálnod.
- Egy másik módszer arra az esetre, ha már van egy nagyobb látogatottságú
oldalad (és ez lehet akár egy erotikus weblap is, azoknak elég könnyű
feltornászni a látogatottságát pl. linkcserékkel, linkgyűjteményekbe regisztrálással).
Megteheted, hogy egy beúszó layer reklámot teszel a weblapodra, amely
megjelenik minden látogatód orra előtt, és ahhoz, hogy tovább olvasson,
be kell azt csuknia. Tehát mindenképpen figyelmet kell fordítania erre.
Nagyon jó átkattintási arányok érhetők el egy-egy jól megfogalmazott kérdéssel,
reklámszöveggel. (Főleg a kérdések működnek nagyon jól, mert azok ösztönösen
válaszra késztetik az olvasót, a válasz pedig a kattintás.)
Az ilyen beúszó layer-ek készítése a profibbaknak való feladat, de ha
valahol látsz egy ilyen beúszó layer-t, akkor a weblap forrásából akár
jó eséllyel meg is tudod szerezni a szükséges kódot, amit át tudsz alakítani
a saját céljaidra. Kezdők ebbe inkább ne kezdjenek bele.
Egy jól működő beúszó ablak kérdése pl. ez volt:
Ha kockázatmentesen,
otthonról, csupán az Internettel megtehetnéd, hogy akár nyugati szintű
jövedelmet szerezz kiegészítő tevékenységgel, mennyi pénzt szeretnél
keresni a mostani jövedelmeden felül?
- Havi 5000.- Ft-ot - Kattints IDE!
- Havi 25.000.- Ft-ot - Kattints IDE!
- Havi 50.000.- Ft-ot - Kattints IDE!
- Havi 250.000.- Ft-ot - Kattints IDE!
- Még többet! - Kattints IDE! és keress meg email-ben!
További infó>>> |
(Az egyes linkek mindegyike
a bemutatóoldalra vitte a látogatót.)
Kb. 8-10%-os átkattintási arányt értünk el vele, amely rendkívül jónak
számít!
- Különféle keresőoptimalizálási eljárások léteznek még, amelyeknek a
részletezésébe most nem mennék bele, igazából ez csak a profibbaknak javasolt,
és nem is mindig hozza a várt eredményeket. Arra szolgálnak, hogy a weblapodat
megtalálják a keresőkben különféle kulcsszavak beírásával. Nem könnyű
azt elérni, hogy pl. több-tízezer találat közül a Te weblapod benne legyen
az első 30-ban, mert ennél többet nem néznek meg az emberek, inkább új
keresést indítanak.
7.) A látogatottság mérése, statisztikák
Fontos része
a weblapodnak, hogy mérni tudd a látogatottságot. (Marketinges körökben
azt mondják, hogy csak az nő, amit mérnek... Igen, ez valóban egy nagy
alapigazság!) Erre a látogatottságmérésre az ingyenes statisztikák is
jól használhatók, ilyenek a stat.segitek.hu,
a www.websas.hu, a
www.mystat.hu, a www.best-top.hu
és még sok hasonló, amelyeket más weblapokon látsz használni. A legprofibb
viszont a Google Analytics, amelyet a www.google.com/analytics
címen találsz. Egy kicsit bonyolultabb a kezelése, mint a többié, tehát
ha van már némi internetes gyakorlatod, akkor ezt javaslom. Ha még kezdőnek
érzed magad, akkor az egyszerűbbek közül válassz, azok magyar nyelvű segítséggel
és kezelőfelülettel rendelkeznek. Talán a MyStat (www.mystat.hu)
az, amit javasolnék.
A statisztikák
használatához regisztrálnod kell az adott statisztikázó weblapján, majd
a kapott kódot beillesztened a weblapod kódjába egy olyan helyre, ahol
meg akarod jeleníteni a statisztikázó ikonját, kis képecskéjét. (Kivétel
a Google Analytics, ott a weblapod végére kell beillesztened és nem jelenik
meg semmi képecske a helyén.) A rendszer azt számlálja és tartja nyilván,
hogy a Te weblapodra mikor és hányszor kérték le azt a kis képecskét,
illetve hányszor hajtották végre a beillesztett kódrészletet.
A statisztikázókból
ezek után napi, heti, havi bontásban vagy adott időintervallumra le tudod
kérni a látogatottsági adatokat. Tudod, csak az nő, amit mérnek... Ha
most még nem tartasz ott, hogy ezt meg tudd tenni, nem baj, később majd
érdemes lesz visszatérni erre és beilleszteni a weblapodra a megfelelő
statisztikázó-kódokat.
|
|