Miért dolgozza végig az emberek
nagy többsége az életét annyi pénzért,
ami sohasem elég a hónap végéig,
azután pedig annyi nyugdíjból kell megélnie,
ami a korábbinak csak a 60%-a?

Miért nem automatizálják inkább a bevételeiket?
Hogy hogyan?

Ha érdekel a válasz, olvasd végig!

    Nagyon sokan úgy élik le az életüket, hogy - általában önhibájukon kívül - nem találkoznak olyan lehetőségekkel, amelyekkel változtatni tudnának az anyagi helyzetükön. (Vagy ha találkoznak is érdekesnek tűnő lehetőségekkel, azokat - szintén önhibájukon kívül, az eddig rendelkezésükre álló információk alapján döntve - azonnal az "Átverés!", a "Nem hiszem!", a "Tisztességtelen!" vagy az "Én ezt nem tudnám csinálni!" kategóriákba sorolják, anélkül, hogy belenéztek volna, további információkat szereztek volna be.)

    Most ez megváltozott. Az Internet ma már annyira beépült az életünkbe, mint korábban a rádió, a TV vagy a telefon. Ezzel együtt új lehetőségek is megjelentek, amelyeket bárki a saját javára fordíthat, ráadásul olyan lehetőségek, amelyekhez nem kell rögtön szakértőnek lenni, nem kell olyasmit csinálni, amit a legtöbb ember nem szívesen csinálna, és - azáltal, hogy a munka nagy része automatizálva lett - mindenkinek működni tud, aki legalább felhasználói szinten használja az Internetet...

    Az alábbiakban most Te is megismerheted azt az automatizált jövedelemszerzési módot, amely az általam megismert sokszáz közül a legkomolyabbnak bizonyult.

- Nézzük, miből is lesz a pénz?
    Ha szeretnél anyagilag előrébbjutni, pénzt keresni, akkor valami olyasmit kell kínálnod az embereknek, amelyre szükségük van, amiért hajlandóak akár fizetni is, vagy amiért eddig is fizettek, csak máshol, viszont itt ugyanazt kedvezőbben kapják meg, jobb feltételekkel, olyan előnyökkel, amelyek miatt ezt választják. Mindezt megbízható nemzetközi cégek támogatásával, bevált, jól működő és törvényesen elfogadott üzleti modellel, valamint komoly, az internet-marketingben jártas, elismert szakemberek támogatásával. Túl szépnek hangzik? Olvasd végig és minden kérdésedre meg fogod kapni a korrekt, megnyugtató választ!
 

Az ezen az oldalon bemutatott lehetőség Téged vagy érdekel, vagy nem. Mindannyian különbözőek vagyunk.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy emberek milyen indokokra hivatkoznak, amikor kihagynak egy komoly lehetőséget, Megdöbbentő, hogy milyen gondolatmenetek vezérlik az embereket egy életen át tartó mókuskerékbe...



"Bármit elérhetsz az életben,
amit csak akarsz,
ha elegendő embernek
segítesz elérni azt,
amit ők akarnak..."

- Milyen lehetőséget szeretnék saját magamnak? Mibe kezdenék bele?
    Amikor tanulmányozol egy adódó lehetőséget, Te mi alapján döntöd el, hogy megfelelne-e az a Te céljaidnak, elvárásaidnak? Milyennek kellene lennie egy - a Te számodra ideális - lehetőségnek?

        - Legyen otthonról, kényelmesen végezhető?
        - Korrekt, megbízható háttérrel rendelkezzen?
        - Szeretnél biztos lenni abban, hogy Neked is működni fog?
        - Olyannak kell lennie, amelyet - előképzettség nélkül is - könnyen meg tudsz tanulni?
        - Mellékállásban, saját időbeosztásban végezhető lehetőségre lenne szükséged?
        - Inkább valami kockázatmentes lehetőséget választanál?
        - Olyan lehetőséget szeretnél, amely egyre nagyobb bevételeket hoz ugyanannyi munkával?
        - Azt szeretnéd, ha a jövedelmeidnek nem lenne fix felső határa?
        - Nem akarsz tőkét, komoly induló
összeget befektetni?
        - Nem akarsz termékekkel, postázással és garanciák vállalásával bajlódni?
        - Örülnél annak, ha egy lehetőség magas image-el rendelkezik, jól felvállalható témájú?
        - Nem akarsz vagy nem tudsz eladni semmit?
        - Jó lenne, ha a munka javarészét automatizálni tudnád?
        - Szeretnéd, ha mások támogatnának az előrejutásban, komolyabb sikerek elérésében?
        - Előnyt jelentene az, ha egy lehetőség globális, az egész világra kiterjedő piacot hoz Neked?

    Ha ezek közül akár csak egyre is IGEN-nel válaszoltál, akkor itt egy lehetőség,
amely pontosan Neked szól.

De mit szólnál a fenti előnyök mindegyikéhez, együttesen?

Nézd meg ezt a 8 perces filmet, hogy képet kapj arról,
mi lehet a megoldás a Számodra!


- Hogyan tovább?
    Biztosan Te is találkoztál már a hálózati marketinggel, amely a mai világ egyik legjobban fejlődő üzleti modellje. A Network Marketing-et ma már a Harward Business School-on és más neves egyetemeken is tanítják, és ahogy a fenti videóból is meggyőződhettél róla, rengeteg komoly cég választotta azt a XXI. századi marketingstratégiájának. Ne téveszd össze a pilótajátékokkal és egyéb illegális dolgokkal. Óriási köztük a különbség, és mi sem foglalkoznánk ezzel a komoly lehetőséggel, ha bármi átverés, tisztességtelen vagy nem működő dolog lenne benne.

    Vedd fel velünk a kapcsolatot, kérj további információt. Hagyd, hogy segítsünk.

    Ez semmibe nem kerül Neked, mégis lehetőséget kapsz arra, hogy - kihasználva a tudásunkat, a tapasztalatunkat és az Internetben rejlő hatalmas üzleti potenciált - Te is automatizálni tudd a jövedelmed, egyre nagyobb részt megszerezve egy amúgy is robbanásszerűen növekvő piacból.

    Ne félj attól, hogy Te ezt nem tudnád csinálni. Győződj meg róla, hogy az a különleges módszer, amelyet mi alkalmazunk, Neked is működni tud. Kérj további információt az oldal alján!

 

Egyéni vállalkozás indítása kevés befektetéssel otthonról!


"...Annak idején, alkalmazottként gyakorlatilag semmi esélyem nem lett volna újratermelődő, passzív, automatizált jövedelmek megszerzésére. Most, vállalkozóként, a hagyományos vállalkozói életben is egy elvégzett munka után legfeljebb egyszer fizetnek...

Az Internet tette lehetővé, hogy olyan pénzeket kereshessek meg, amiért nem én dolgozom, hanem weblapoknak és internetes szoftvereknek egy olajozottan működő, mégis rettentően egyszerűen működtethető rendszere, de a munka hasznát mégis én élvezhetem! Szeretem, ha a gépek dolgoznak helyettem, amíg én nyaralok! És nagyon élvezem, hogy ez ennyire olajozottan, ennyire kiválóan működik!
"

(Solti Csaba)

- Biztosan jó lesz ez nekem?
A legfontosabb dolgok, amelyeket tudnod kell, mielőtt jobban belenéznél:

         Itt semmit nem kell eladnod, egy automatikus értékesítési rendszer ezt elvégzi Helyetted,
              így a munka nagyon nagy - és a legkevésbé kedvelt - részét már levették a válladról!

         Nem kell házalnod, ügynökösködnöd, ennél sokkal egyszerűbb lesz a feladatod:
              Mutass meg egy filmet vagy egy tájékoztató weblapot az embereknek!

         Nem kell aggódnod amiatt, hogy valami pilótajátékba, piramisrendszerbe vagy egyéb
              internetes átverésbe keveredsz,
mi se foglalkoznánk ilyesmivel, és Neked sem
              ajánlanánk ilyent, így Te biztos lehetsz abban, hogy jó ügyet képviselsz!

         Nem kell számítógép- vagy internet-szakértőnek lenned (bár előnyt jelent, ha van legalább
              felhasználói szintű internetes gyakorlatod), így biztosra mehetsz, hogy ez Neked is menni fog!

         Nem kell komoly összegeket befektetned, nincs semmilyen kockázata,
              azaz semmit se veszíthetsz!


         Erre a termékre / szolgáltatásra egyre több embernek van szüksége,
              és ezért fizetni is hajlandó.
              Lehet, hogy Téged is csak a szolgáltatásunk nagyszerű lehetőségei ragadnak meg és elégedett
              felhasználója leszel, de az is lehet, hogy meglátod benne azt a perspektívát, amit már
              nagyon sok ember felfedezett magának, és pénzt is szeretnél keresni vele.
              Bárhogyan legyen is, Te mindenképpen csak jól járhatsz!

         Nem kell otthagynod a jelenlegi munkahelyedet, teljesen megfér a jelenlegi munkád mellett
              (de természetesen ha már komolyabb jövedelmeket keresel, megteheted, hogy erre cseréled le
              a fő bevételi forrásodat), így kezdetben kiegészítő bevételi forrásként használhatod,
              később pedig akár anyagi függetlenséget is el tudsz vele érni, főállású bevételed lehet
              egy másodállású munkából!


         A megkereshető jövedelmeknek csak Te szabsz határt, ez a havi 50-100$-tól (10-20 ezer Ft)
              könnyedén akár többezer $-ig is terjedhet és természetesen Forintban is meg tudod kapni,
              így ha komolyan veszed, valóban komoly eredményeket is tudsz vele elérni!
              (a mai magyar átlagfizetések, amiért napi 8 órát kell egy munkahelyen dolgozni,
              kb. 350 - 600$ körül vannak!)

         Komoly, nemzetközileg elismert cég áll mögötte, amely a több mint 10 éves sikertörténetével
              méltán érdemelte ki a legnagyobb elismeréseket, tagja pl. a nagy presztízsű DSA nemzetközi
              szervezetnek, amely csak az iparág legjobb, legsikeresebb cégeinek teszi lehetővé a tagjai
              sorába való bekerülést. Így Te teljesen biztos lehetsz mind a háttércég, mind pedig a
              rendszer megbízhatóságában, stabilitásában, és egy olyan dolgot kínálhatsz az
              embereknek, amelyben ők is 100%-ig megbízhatnak!


         Nem légből kapott ígéretekkel akarunk elhalmozni, hanem egy komoly, működő, bizonyított
              rendszerrel
és részletes útmutatóval látunk el, hiszen mindenkinek az az érdeke,
              hogy Te is minél többet keress vele. Ezzel megszabadulsz attól a tehertől, hogy
              saját magadnak kelljen kitalálnod, hogyan tudnál hatékonyan dolgozni!


         Nem fogunk magadra hagyni, biztosra mehetsz, még akkor is, ha most még bizonytalan vagy a
              döntésedben. Így élvezheted a csapatmunka hatalmas előnyeit, és tapasztalt
              csapattársaidtól biztosan megkapod a szükséges segítséget!

Egyéni vállalkozás indítása kevés befektetéssel otthonról!


"
Azért csatlakoztam, mert szerettem volna kiegészíteni a rokkant nyugdíjamat. Egy nagyon jó csapatba kerültem, már bánom, hogy nem előbb ismertem meg ezt a szerintem könnyen végezhető, egyszerűen megtanulható munkát. Végre egy lehetőség, mely magyar nyelven teljesen átlátható! Most már látom, addig fogom csinálni, amíg ide tudok ülni a gép elé, s tovább tudom adni tapasztalataimat az újonnan regisztráló partnereimnek. Igyekszem minél több embernek segíteni, hogy ők is megismerhessék ezt a nagyszerű lehetőséget!"

(Hancz Béla & Ildikó)

Azzal, hogy eddig végigolvastad ezt az oldalt, máris tanúbizonyságát tetted annak, hogy Te átlagon felüli ember vagy. Azon kevesek közé tartozol, akik keresik a lehetőségeket, akik hajlandóak a saját kezükbe venni az életük irányítását.
Te a nagy számok törvénye szerint előbb-utóbb sikeres leszel. Megvan Benned mindaz, ami ahhoz kell, hogy nagy dolgokat érj el az életben. Ha pedig előbb vagy utóbb sikeres szeretnél lenni, akkor miért ne lennél inkább előbb, mint utóbb? Ne 30 év múlva, hanem akár most, egy éven belül! Ne sokat halogasd a döntést, hiszen ha semmit nem veszíthetsz, akkor minden elvesztegetett nap kidobott idő, és csak annak a valószínűségét növeli, hogy végül elmenj a lehetőséged mellett. Ragadd meg, élj vele. Később, amikor már a nyaralásod alatt is pénzt keresel, úgy fogsz visszagondolni az életednek erre az időszakára, hogy nagyon megérte!

- További, részletesebb információt is kaphatnék?
    Természetesen, de fontos tudnod, hogy ezek az információk nem publikusak. Mivel nagyon sok ember szeretne sikeres lenni, komoly pénzeket keresni az interneten, számukra ez az információ felbecsülhetetlen értéket jelentene. Viszont ha publikussá tennénk, ha túl sok ember szerezne erről tudomást, azzal elveszítené azt a mindent elsöprő erejét, amellyel ma rendelkezik, és amelynek révén Neked is segíthetne sikeressé válnod. Szóval ez az információ nem publikus, ezért nem akarjuk kitenni egy weblapra, de Neked el tudjuk küldeni, ha beírod a nevedet, a legmegbízhatóbb emailcímedet és a telefonszámodat a lenti űrlapba. (Ha még nem érted pontosan, hogy miért is szeretnénk pont Neked segíteni,

Mielőtt azonban továbblépnénk, van itt még valami a Számodra. Azt tapasztaltuk, hogy szinte mindenki, aki az interneten szeretne komoly pénzeket keresni, ugyanazzal a dilemmával találja magát szembe: mennyit fogok vele keresni?

A jó hírünk az, hogy a kezünkben van egy hihetetlenül értékes tanulmány, amely pont ezt a kérdést válaszolja meg. A címe:

Mi az a 3 tényező, amely bombabiztosan meghatározza,
hogy mennyi pénzt keresel egy internetes üzletből?

Ezért a tanulmányért emberek hajlandók lennének akár több százezer Ft-ot is fizetni, hiszen rengeteg kudarctól, rengeteg kárbaveszett próbálkozástól, rengeteg felesleges munkától kímélheti meg őket. Nos, ezt a tanulmányt is ajándékba adjuk Neked, hogy ne kelljen tovább reményvesztetten kóborolnod az internetes pénzkeresési lehetőségek dzsungelében!

"Otthoni állás, munka, vállalkozás, pénzkeresés, megélhetés bárki számára!"

 
"...Nagy reményekkel csatlakoztam ehhez az otthon végezhető munkához nemrég és már pénzt keresek vele. Ez fantasztikus! Ajánlani tudom ezt az üzletet mindenkinek, mert egyszerű, globális és egy igen alacsony költséggel elérhető. Plusz, szinte korlátlan jövedelem potenciállal, pénzkereséssel dolgozhatunk otthonról és ez épp csak a kezdet. Köszönöm a cégnek ezt a nagyszerű lehetőséget..."

(Nagy Andrea)


Add meg a neved, telefonszámod (sőt, ha van, a Skype-elérhetőségedet is), valamint a legmegbízhatóbb email-címed
, mi pedig rövidesen elküldjük mindazt, amit fontos tudnod a saját sikeredhez vezető úton. Megmutatjuk Neked azt a bemutatófilmet is, amelyből megtudhatod, mitől vált ez a legjobb internetes lehetőséggé.

Ne maradj le arról, hogy Te is sikeressé válhass!

"Sok mindent kipróbáltam már, sok mindenbe belenéztem, de az életem legjobb döntése kétségkívül ez volt!"

(Báthory Krisztina)



Fontos! Az információkat csak megbízható email-postafiókokba tudjuk elküldeni!
Ha az űrlap nem fogadja el az emailcímed, írd be egy másik emailcímedet!
(CitroMail, VipMail, IndaMail emailcímekkel ne is próbálkozz!)
Az összes mezőt töltsd ki. Ha van Skype-od, akkor add meg azt is!
Vezetéknév: * (Pl. Kovács, Kovácsné)
Keresztnév: * (Pl. Péter, Márti)
Email: * (Győződj meg róla, hogy helyesen írtad be!)
Telefon, Skype: * (Érdemes mindkettőt megadni, ha van!)
A megadott telefonszámon rövidesen hívni fogunk.


Nyitottságod elismeréseképpen ajándékként elküldöm Neked
a további információk mellé a fentebb említett
egyedülállóan értékes tanulmányt,

amelyet akkor is nagy sikerrel használhatsz,
ha Téged esetleg nem érdekel az együttműködésünk.

Ha pedig megbízol bennem annyira, hogy elfogadod a segítségemet
(az enyémet és egy egész Csapat segítségét),
akkor ez a tanulmány egy valóságos aranybánya lesz a Számodra!



"Nyilatkozom, hogy a további információkat nem magánszemélyként kérem,
vagy magánszemélyként az adataim megadásával hozzájárulok
a további információk emailcímemre elküldéséhez." (2008. XLVIII tv.)
Személyes adataidat bizalmasan kezeljük, nem adjuk ki harmadik félnek,
kizárólag a fenti lehetőség ismertetése céljából van rá szükség.

Ha bármi kérdésed van, erre az email-címre írj:


"Korábban azt mondták az emberek,
hogy a nagy hal megeszi a kis halat.
Ma, az Internet korszakában ez alaposan megváltozott.
Ma a gyors eszi meg a lassút!"